Szomorú vasárnap!?

Ma reggel, mikor vezetés közben a rádiót hallgattam, azt mondták, hogy milyen igazságtalanság, hogy pont megint hétvégére jött a rosszidő és a négy fal közé szorultunk. Persze tudom, hogy sokakban a borongós idő bús kedvvel társul, de nálam ez egy nem így van, sőt. Egyrészt nem a négy fal között vagyok, hiszen éppen a kocsiban ülök és megyek valahová, ez már önmagában cáfolja az állítást. Másrészről eljátszottam a gondolattal, hogy mit tennék, ha mégis otthon lennék…

Először is készítenék magamnak egy nagy bögre teát, egy Arabischer Sejket, amiben a zöldtea mellett a napraforgó szirmai nem lógatják orrukat, hanem rám mosolyognak a vízből, melegséget árasztva magukból. Mellé egy kis finomság is jár, na meg a kényelmes fotelem és a kedvenc takaróm, ami olyan süppedősen puha és körülölelő. Néha jó csak így lenni és nem tenni semmit. „A fű nő magától.” mondják, hát nekem sem kell állandóan cselekedni, tenni-venni, minden megvár. Belemerülhetek az édes semmittevés és létezés érzésébe…

Ébresztő! Csengettek! Ki az? De jóóóó, megjött a család! :) Végre ma kirándulás helyett egy jót társasozhatunk. Persze anyu megint kiakad majd, ha nem érti – a már oly sokszor elmagyarázott játékszabályt, amit egyébként mindig elfelejt – én meg azon, hogy a tesóm csalni próbál megint. A párom meg koncentrál, hiszen mindenáron nyerni akar, emiatt minden zavarja ami kicsit is kizökkenti, de leginkább Szofi aki állandóan a macskájáról mesél, és láthatóan kicsit sem érdekli a játék. Persze amúgy közben mindannyian nevetünk egymáson, nem komoly ám egyik kiakadás sem.

Még mindig esik, pedig már este van. Kajla jelez, hogy idő van. 10-et ütött az óra és kezdődik a szokásos szeánsz. Megáll a szőnyeg mellett és meredten bámul minket. Hang nélkül, szótlanul tűri, hogy láthatóan nem foglalkozunk szelíd kérésével. Néhány perc múlva már hangosan kopog körme a járólapon, kipp-kopp: „Menjünk máááár!” Ahogy felállunk, azonnal jön a következő műsorszám: hangos topogás, mint a lovak mikor masíroznak.

„De hát esik az eső!” mondjuk neki, de közben felvesszük az esőkabátunkat és elindulunk a kihalt utcák felé. Kajla boldogan repül kifelé az ajtón és mi is mélyen beszívjuk – kapucnink alatt – a friss levegőt, miközben csendben lépkedünk kézen fogva az esőben.

Túúúúú! Rám dudálnak…. Elbambultam?! Közben a rádióban tovább bíztatnak, hogy 2 nap és újra jön a napos idő és ismét örülhetünk. És én továbbra sem értem, hogy mi a rossz abban, ha esik az eső…

Tags

Kiemelt cikkek
Posts Are Coming Soon
Kövess minket!
Legutóbbi írások
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Classic
  • Twitter Classic
  • Google Classic

Rédei-Ács Klára             Klara.Acs.mediacio@gmail.com                  + 36 70 314 5367

  • Facebook - White Circle
  • LinkedIn - White Circle
  • Google+ - White Circle
  • Blogger - White Circle
  • Twitter - White Circle